Könyvfelvásárlás a Könyv és Társai Antikváriumban gyorsan, egyszerűen, azonnali készpénzfizetéssel. Szeretné gyorsan eladni könyveit? Hívjon minket, segítünk!

+36 70 423 8441

A könyvek eladása nem kell, hogy hosszan tartó és kimerítő legyen. A könyvfelvásárlás a megoldás, így egy-két nap alatt túl lesz az egészen.

Könyvfelvásárlás régen és ma

KönyvfelvásárlásRégebben a könyvfelvásárlás a következőképpen zajlott. Ön bevitte egy antikváriumba a könyveit, melyeket szeretett volna eladni. Az antikváriumba elfogadták szinte az összes könyvet, ám nem fizettek érte azonnal. Önnek időről-időre be kellett mennie az antikváriumba érdeklődni, hogy esetleg sikerült-e eladni egyik-másik könyvet, amit leadott náluk bizományba.

Egy ilyen tortúra olykor heteket, vagy akár hónapokat is igénybe vett. Az sem volt ritka eset, hogy miután hosszú időn keresztül nem sikerült eladni a könyveket, Ön visszakérte és elvitte egy másik antikváriumba, abban bízva, hogy ott több sikerrel jár.

Ez bizony kimerítő akció volt és igen lassú. Szerencsére ennek már vége, legalábbis nálunk, a Könyv és Társai Antikváriumban.

Ma a könyvfelvásárlás a következőképpen zajlik. Ön felhív minket egyeztetés céljából a következő telefonszámon: +36 70 423 8441

Szakértő munkatársunkkal egyeztet, hogy mikor érdemes behozni a könyveit. Majd a könyvek felértékelése után azonnal fizetünk.

Nem veszünk át minden könyvet, de amelyekre igényt tartunk, azt azonnal kifizetjük. Önnek nem kell hosszú heteket várnia és reménykednie. Azok az már idők elmúltak. Ennyire egyszerű.

Összeszedtünk néhány gyakori kérdést, melyek szinte minden alkalommal felmerülnek. Ezek alapján kívánunk némi tájékoztatást nyújtani már a könyvfelvásárlás előtt, hogy Önnek még könnyebb dolga legyen.

Milyen könyveket vásárolunk meg azonnal?

A leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy milyen könyveket keresünk, illetve mely könyveket érdemes behozni hozzánk.

Könyv felvásárlásEz a kérdés igen bonyolult, mivel nem lehet rá egyszerűen, pár szóban válaszolni. A könyvek kereskedelmi értéke határozza meg, hogy milyen könyveket veszünk át, és melyek azok a könyvek, amikre nem tartunk igényt. Ennek nincs köze az irodalmi értékekhez. Mivel a könyvek iránti kereslet folyamatosan változik, ezért nem lehet szabályokat felállítani ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban.

Ráadásul, még egy keresett könyv esetén is meghatározó annak állapota. Éppen ezért a könyvfelvásárlás első szakasza a legbonyolultabb, már ha lehet ezt a szót használni ebben az egyszerű folyamatban.

A könyvfelvásárlás éppen azért olyan egyszerű, mert szakértő munkatársunk rendelkezésére áll, amennyiben könyveit szeretné eladni. Ehhez csak egy előre egyeztetett időpont szükséges. A leggyorsabb megoldás, ha egy előre megbeszélt időpontban behozza hozzánk az értékesíteni kívánt köteteket. Ezután már percek alatt kiderül, hogy azok érdekesek-e számunkra. A könyvfelvásárlás utolsó lépése pedig, hogy kifizetjük a könyvek értékét.

A régi könyveket is érinti a könyvfelvásárlás?

A kérdés jogos, hiszen ma már nagyon sok antikvárium specializálódott és ezért vagy néhány éve kiadott könyvekkel foglalkozik, vagy régi könyvekkel. Nálunk azonban a régi könyvek is gazdára találnak, a könyvfelvásárlás érinti a régi, antik könyveket is.

Régi könyvek esetében még nehezebb konkrétumokat mondani az értékükkel kapcsolatban. Szakértő kollégánknak látni kell az adott könyveket ahhoz, hogy értéküket megállapíthassa.

Antik könyv esetén a kötet egyedisége és a kora határozza meg elsősorban az értéket, melyek megállapításához gyakorlott szakemberre van szükség. Amennyiben Önnek vannak értékesíteni kívánt régi könyvei, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi telefonszámon.

+36 70 423 8441

Könyvfelvásárlás keretein belül csak könyveket vásárolnak?

A könyvfelvásárlás nálunk nem korlátozódik kizárólag a könyvekre. Fentebb már szó volt arról, hogy régi könyveket, antik könyveket is vásárolunk.

Régi képeslapEhhez kapcsolódóan a régi képeslapok, régi térképek, kéziratok és metszetek is helyet kaptak kínálatunkban.

A régi képeslapok, térképek, metszetek, kéziratok, mind olyan értékek, melyek főként hagyatékból származnak. Éppen ezért ügyfeleinknek olykor teljes hagyatékfelvásárlásra, illetve teljes lakáskiürítésre van szükségük. Ebben is segítünk, hiszen ügyfeleink kényelme számunkra fontos.

Önnek is vannak hagyatékból származó régi képeslapjai, térképei, esetleg más értéktárgyak, melyek beleillenek ebbe a kategóriába? Ebben az esetben is a könyvfelvásárlás jelenti a megoldást.

Hívjon minket, hogy segíthessünk!

+36 70 423 8441

Teljes lakáskiürítés és könyvfelvásárlás egyben

Sokszor szembesültünk azzal, hogy olykor a könyvfelvásárlás nem jelent teljes megoldást. Főként akkor, amikor a könyveken kívül rengeteg más holmi van egy lakásban, és sürgős lakáskiürítésre van szükség.

Éppen ezért kibővítettük szolgáltatásaink palettáját, ami szintén az Ön kényelmét szolgálja.

Mint fentebb már szót ejtettünk róla, gyakori eset a hagyaték feldolgozása, illetve annak szükségessége. Ez legtöbbször egy kényszerű feladat az örökösök számára, és ha ez az első alkalom, akkor valóságos pácban érzik magukat az emberek, olyan rettentő nagynak tűnik a feladat.

A megoldás azonban egyszerűbb, mint gondolnánk. Ráadásul takarékos is. A lomtalanítással egybekötött teljes lakáskiürítés fáradságos és drága. Ám, ha minket hív, akkor ez lehet gyors és akár ingyenes is. Egybekötöttük a hagyatékfelvásárlást, a könyvfelvásárlást és a teljes lakáskiürítést. Ha Ön is hasonló helyzetben van és szeretné egyszerűen megoldani, hívjon minket!

+36 70 423 8441

A könyvfelvásárlás, hagyatékfelvásárlás, teljes lakáskiürítés szükségessége általában hasonló okokra vezethető vissza. Mégis minden egyes eset különbözik a többitől, ezért lehetetlen minden tényezőt külön kiemelni. Amennyiben nem találta meg az Ön helyzetéhez leginkább illő szolgáltatásunkat, vagy nem biztos abban, hogy tudunk segíteni, akkor érdeklődjön munkatársunknál az alábbi elérhetőségeken.

Elérhetőségeink:

Cím:
1134 Budapest, Tüzér utca 1. – A Lehel piactól két percre.

Telefon:
+36 (1) 786 6253

+36 70 423 8441

Nyitvatartás:
Hétfő – Péntek: 10-18 h
Szombat: 10-14 h